Korhű jelmezben fogadják Lambertet
Írta: Zsuzsa Dátum: 2006 June 06 20:01:04
Hétfő este hat órakor érkezik Szegedre, a Belvárosi moziba Christopher Lambert. A világhírű színész a Harag napja című film többi alkotójával együtt vörös szőnyegen vonul majd be szegedi a vetítésre, ahol a világon elsőként mutatják be a 2005-ben, Fóton forgatott középkori thrillert.


Világsztár látogat hétfőn Szegedre: Christopher Lambert lesz a díszvendége a Harag napja című film premierjének. A magyar–angol koprodukciós alkotást a Belvárosi moziban láthatják először a nézők, még a budapesti díszbemutatót is csak egy nappal később tartják, külföldön pedig ennél is később kerül a mozikba a film.

A világpremierre nagy felhajtással készülnek a szervezők. A virágokkal feldíszített moziba vörös szőnyegen érkeznek este 6 órára a film készítői és szereplői: többek között Lajos Tamás operatőr, valamint a két főszereplő, a szegedi származású Bicskey Lukács, és Christopher Lambert, aki a budapesti repülőtérről egyből ide jön. Az ajtóban a XVI. században játszódó thriller hangulatának megfelelően, korhű jelmezbe öltözött hoszteszek fogadják a vendégeket.

Egy félórás sajtótájékoztatót követően este 7 órától vetítik le az alkotást. A Hegylakó-filmekkel világhírnevet szerzett Christopher Lambert nem ül be a moziba, az így felszabaduló közel két órájának programja azonban még bizonytalan. Egy biztos: interjút senkinek sem ad, a stáblista végére azonban ott áll majd a színpadon, hogy a nézők azonnal feltehessék neki, valamint a többi alkotónak kérdéseiket.

Fél tízkor a városházán fogadást rendeznek, ahol ajándékcsomagokat is átadnak a színészeknek és alkotóknak. Lambert innen egyből Budapestre utazik, és egész keddjét ott tölti, este ugyanis a fővárosi bemutatóra is hivatalos.